Szeretettel üdvözöllek!

Pauleczki Tímea Katalin vagyok!

Gimnazista korom óta foglalkoztat a pszichológia, de életem során az egészségügyi pályára kerültem. Később a táplálkozástudomány felé vettem az irányt.

Azonban visszatekintve rájöttem, hogy az egyetemi évek során is minden beszélgetésben valami mélyebb tartalmat kerestem mindenkiben. Bár megszerettem az egészségügyi területet, néhány nehéz élethelyzet után mégis úgy tűnt, nagyon is letértem az utamról.

Majd rátaláltam a coachingra, ami nagyon sokat adott az életemhez!

Úgy éreztem, ha nekem segített, talán másoknak is hasznára lehet ez a pozitív szemléletű pszichológia.

Ekkor már tudtam, hogy segítséget szeretnék nyújtani a hasonló helyzetben lévőknek!

A fő célom az, hogy ne csak egy újabb, felületes szolgáltatást adjak, hanem erőt és energiát is biztosítsak a mindennapjaidhoz!

Végül összeállt bennem, hogy hogyan is valósíthatnám meg az álmomat. Ezért minden tudásomat összeadva, alkottam meg a jelenlegi praxisomat.

Minden egyes nap segítségemre vannak a coach technikák, hiszen nekem is rengeteg erő kell ahhoz, hogy fejlődjek és amikor kell, meghaladjam önmagam! Így bátran tudom ajánlani mindenki számára, mert első kézből tapasztaltam a módszereket!

Amennyiben felkeltettem érdeklődésed:

Szeretnélek támogatni abban, hogy TE is ki tudj lépni a saját árnyékod mögül!

Szeretettel Ölellek!

Pauleczki Tímea Katalin