Friss hírek a Mara projekt frontjáról – Elindultunk a felkészülésen!

Februárban a felkészülés útjára léptünk, de nem ment minden zökkenőmentesen.

Mara egy megpróbáltatásokkal teli időszak közepén volt: betegség és főleg munkahelyi stressz nyomasztotta. Emellett a változókor tünetei és a rossz közérzetből származó hangulatingadozásai sem könnyítették meg a helyzetét. Az edzések elkezdése is komoly kihívást jelentett, ezért gyakran újra kellett terveznünk a folyamatot.

Azonban Marának köszönhetően, aki rendíthetetlenül kiállt a célja mellett, kemény lelki munkával, sikerült átlendülnünk ezeken a kezdeti nehézségeken. Rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, ahol átbeszéltük az aktuális problémáit, gyakorlatok, feladatok segítségével átdolgoztuk a nehéz időszakot, Ő pedig megmutatva, hogy mennyire elhivatott, mindet megtett, hogy a lehető leghamarabb kievezzünk a negatív hullámok sodrásából.

Egyik konzultációnk Marával.

Azóta már ismét izgalommal és lendülettel dolgozunk együtt. A részletek feltárásával, új tervek kidolgozásával és a célok meghatározásával pontosítjuk a felkészülést hétről-hétre.

Marától még a folyamat elején kaptam egy részletes étkezési naplót, ami segített a táplálkozási stratégia megtervezésében. A napló alapján látható, hogy a hétköznapokon könnyebben sikerül Marának odafigyelnie az étkezésre, míg hétvégéken némi rugalmasságot megenged magának. Szerencsére nincs szükség radikális változtatásokra, hiszen már most látszik, hogy kiegyensúlyozott étrenden él, amit igyekszik fenntartani. Az étkezések energiatartalmát az edzésterv alapján állítjuk össze, ami főként különböző intenzitású gyakorlatokból áll.

Marának jelenlegi testsúlyán is változtatnunk kell, mert az előző évek tapasztalatai alapján az ideális testsúlya 57 kg lenne, korábban ez segítette a legjobb teljesítményt elérni számára. Ez a cél nem csak fogyást, hanem izomtömeg növekedést is jelent, ami kulcsfontosságú a versenyszezon alatti teljesítőképességhez.

*Fontos megjegyezni, hogy Marának a hagyományos BMI rendszer nem ad pontos képet, hiszen aktív életet él és intenzív sportra készül, ami eltéréseket okozhat a normál tartományhoz képest.

Mara verseny közben.

Az étrendet Marának laktóz- és lehetséges gluténérzékenysége miatt úgy alakítjuk, hogy a lehető legoptimálisabb legyen.

Reggelire főként zabkása és annak változatai kerülnek, amelyek gazdagok fehérjében és vitaminokban. Ebédre a megbízható, helyi vegán étterem friss, tápláló fogásait választja. Vacsorára könnyebben emészthető, de tápláló ételeket fogyaszt. Mara korábban rendszeresen fogyasztott koffeintartalmú italokat, de a sportteljesítménye javításakor ezeket általában nem tartja szükségesnek. Zöldség és gyümölcsturmixokat is rendszeresen fogyaszt és gondosan odafigyel a megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra is.

Hétvégén azonban bevezette a húsfogyasztást, hogy az esszenciális fehérjék pótlása biztosítva legyen szervezetében, és a megterhelőbb edzések során szükséges tápanyagokat megkapja. Emellett rendszeresen fogyaszt étrendkiegészítőket is, amelyek a változókor és a sportolás során fontos szerepet töltenek be: sótabletta, C-vitamin, B-vitaminok, D-vitamin, vas, kalcium, foszfor, cink, szelén, változó kori teakeverék és egyéb tápanyagok gondoskodnak arról, hogy Marának semmiben se legyen hiánya a versenyszezon alatt.

Mara mintaétrendje egy hétköznapi és egy hétvégi napon:

Csatlakozzatok hozzánk, és kövesd figyelemmel Mara haladását a szeptemberi Ironman triatlon versenyig! 💪🍏🏊‍♀️🚴‍♀️🏃‍♀️

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.